15
JúN
2019

Sikeres MESETÁBOR az alsóban

     Bokros teendőink; évvégi eseményeink között június 12-én, szerdán ismét megtartottuk hagyományos alsós MESETÁBORUNKAT. A dramatizált játék, az irodalom, zene, humor, önkifejezés sok-sok tanítói és gyermeki lelemény és megvalósítás inspirálója. Szinte minden évben úgy érezzük, hogy egyre jobb, értékesebb, eredményesebb a gyerekek előadása, amelyben a szereplő és a hallgatóság egyaránt élményhez jut.

      Most láthattunk olyan gyerekeket, akiket eddig alig láttunk! Ez alatt azt értem, hogy meglepően jó színészi adottságokat mutattak az előadás során olyanok is, akik bizony eddig nem sok mindenben voltak sikeresek. Ezért is jó ez a rendezvény, mert mindenki vágyik az elfogadásra, sikerre, szeretetre, arra, hogy képes legyen másokat megörvendeztetni, esetleg megnevettetni kedves fellépésével. Valami biztosan sikerült mindebből, ugyanis az évvégi zaklatott állapotok és a hatalmas hőség ellenére ilyen fegyelmezett közönségünk még nem volt!

     Az idei listát különösebb részletezés és értékelés nélkül mellékeljük; aki ott volt, úgyis tudja, mit kapott, aki nem, annak pedig le sem lehet írni, hogy mit érezhetett volna, ha mégis látja ezeket a produkciókat. Egy dolgot mégis külön kiemelnék; nevezetesen azt, hogy az élőzene, a gyerekek ügyes hangszerjátéka, szép éneke mennyire „feldobta” a hatást! Ehhez köszönjük az ének–, szolfézs– ill. zenetanárok segítségét is!

     Még egy érdekes lehetőséget nyújtott a forgatókönyv; ugyanis volt olyan mese, amelyet két csoport is előadott. Nehéz helyzetbe került, aki meg akarta volna állapítani, hogy melyik lett jobb; ugyanis mindkét előadás rendkívül magas színvonalú és élvezetes volt.

Mindenkinek köszönjük a sok-sok munkát, a minőségi előadást!

MŰSOR

Lázár Ervin: A nagyravágyó feketerigó
Döbrentei Ildikó: A lassú léptű páva
2.a)
Harsányi Krisztina
Széles Edit

Tersánszky Józsi Jenő: Misi Mókus kalandjai – válogatás
2.b)
Kissné Gruber Adrien
Ádám Ilona

Lázár Ervin: A fájós fogú oroszlán
A költői verseny
3.a)
Bagarusné Pusztási Zita
Takács Lajosné

Ebihal – egy osztálykirándulás vidám emlékei
3.b)
Novotnyné Pukli Annamária
Török Gizella

Lázár Ervin: Vacskamati virágja
A költői verseny
3.c)
Kasler Zsuzsanna
Periskicsné Tillai Zsófia

Fésűs Éva: Szeplőcske
4.b)
Pap Zoltánné
Gyöngyösi István

KÉPGALÉRIA
Gyöngyösi István fotóiból