Egy ilyen hosszú út során valójában az ember nem tudhatja pontosan, hogy mire készüljön. Mégis, miután elindult a busz és imádkoztunk, azzal a nyugalommal ültem a helyemre, hogy bár Britanniában az év nagy részében esik az eső, nem tragédia, hogy elfelejtettem esőkabátot hozni. Az első huszonhat órányi utazás alatt, miközben megmacskásodott végtagjaimat próbáltam nem az előttem ülő hátába nyomni, többször elgondolkodtam azon, hogy léteznek-e olyan kompetenciáim, amivel ezt az utat végig tudom csinálni. Miután némileg elgémberedve kikászálódtunk a buszból Brüsszelben, úgy gondoltam, talán van rá esély. A Szent Mihály templom után a gyönyörű belvárosban némi waffelt magamba tömve jöttem rá, hogy már ezt sem tudom úgy megenni, hogy az orromba és fülembe ne jusson a tejszínhabból. Kolléganőim szerencsére toleránsak voltak velem szemben. Miután ismét megcsodáltuk az aprócska pisilő kisfiút, mely az elmúlt évek óta hektoliterszám locsolta a belvárost, ismét el kellett gondolkodnom a belgák furcsa ízlésén.

Éjszaka végre vízszintesen aludtunk a dunkerque-i tranzitszálláson, majd Calais felé vettük az irányt és átkeltünk, hogy meghódítsuk Angliát, majd Skóciát. Idegenvezetőnk, Erika, megjegyezhetetlen mennyiségű információval látott el minket. Olyan mértékben, hogy aki eddig tisztában volt Anglia történelmével, most már az is belekeveredett az Edwardok, Bruce-ok, Williamek, Jamesek zavaros listájába. Cambridge-ben lelkesen lefotóztuk azokat az egyenruhás ázsiai diákokat, akikről kiderült, hogy nem is ide járnak, hanem identitás növelő tanulmányúton lévő nepáli tizenévesek, akik azért jöttek, hogy a brit hadsereghez csatlakozva gurkhák legyenek. Majd – miközben vigyáznunk kellett, hogy el ne üssenek a száguldó biciklisták – megcsodáltuk az impozáns, előkelő kollégiumokat, amelyeket királyok és hercegek támogattak. Utunk közben szemünk előtt suhant el az angol táj, jellegzetes – a korszerű szigetelési eljárásokra fittyet hányó -téglás építkezésével, valamint birka- és marhacsordáival. Ültetvényeket alig-alig láttunk, mintha a gabonaféléket itt egyáltalán nem ismernék. Yorkba érkezvén kívülről megcsodálhattuk a monumentális katedrálist, mely érkezésünk előtt pár perccel zárt be. Ebbéli bánatunkat a híres yorkshire-i puddingba fojtottuk, ami inkább valamiféle göngyölt húsos lepényre emlékeztetett.

Éjszaka, az angliai 800 kilométeres út után végre megérkeztünk mobilházakból álló skóciai szállásunkba. Megjegyzendő, hogy 11 óra után még világos volt, annyira északon voltunk. A metsző hideg szélben csak azért nem fáztam, mert négy réteg ruha volt rajtam. A hely, a tengerpart, amit másnap meg is csodálhattunk, igazán gyönyörű volt, bár meglehetősen hideg. Szállásunk viszont nagyon is komfortosnak menedéknek tűnt a busz után.

Dunfermline Abbey-ben meglátogattuk Skóciai Szent Margit sírját. Zarándoklatunk tulajdonképpen ez által nyert értelmet, vált küldetéssé és magyarságunkban büszkén húzhattuk ki magunkat. Én magam szinte úgy éreztem magam, mintha a Magyar Királyság egy provinciáján lennék és az angolok, meg skótok tulajdonképpen a mi leszármazottaink. Valószínűleg a történészek vitatnák eme megérzéseimet.

Falkirk Wheel-nél átéltem életem legunalmasabb kalandját, miközben az elképesztő szerkezet a magasba emelt minket, hogy egy másik csatornán hajózhassunk tovább kb. 0,1 km/h -s sebességgel. A mellettünk elsuhanó gyalogosok derűs arccal figyelték nyugdíjas csordogálásunkat, miközben a hajó elejében egy skót fickó, számomra alig-alig érthető akcentussal mesélt valamit, amin a körülöttem levők nagyokat derültek.

A stirlingi vár lenyűgöző volt a régi tornyaival, falaival, interaktív kiállításával. majd ezt másnap a Doune kastély követte, ahol, mint megtudtuk a Trónok harcából és a Gyaloggaloppból is forgattak részleteket. Ezután a Kilchurn kastély romjai következtek, ahol áztathattuk a lábunkat a meglehetősen langyos skót tavacskába is. Talán a napunk egyik fénypontja a volt a skót felföld, ahol belefeküdhettünk a puha fűbe és megcsodálhattuk a fák és bokrok nélküli, mégis a hegyek oldalába is felkúszó zöld tájat, mely közelről tele volt élettel. Olyannyira, hogy pár skót kullancsot is sikerült összeszednünk, melyeket azonban nem sokáig hagytam, hogy sváb véremen hízzanak. Negyedik napunkat Fort Williamban zártuk.

Ötödik napunkat a Glamis kastélyban kezdtük, ahol a falra függesztett trófeák közt sétálva megismerhettünk azt a három kísértettörténetet, melyek alapján ez a hely ma is szellemkastélynak minősül. A máglyahalált lelt, pincébe falazott, vagy a sátánnal kártyázgató régi lakók ugyanis állítólag vissza-visszajártak, hogy a gyenge idegzetű utódaikat riogassák.

Dundee-ben felszállhattunk Scott kapitány hajójára és a remek, itt-ott panoptikumszerű kiállításon szembesülhettünk azzal, hogy egy ilyen expedíciónak milyen nehézségei támadhattak a Déli-sark meghódítása során.

Hatodik napunk a túlzsúfolt edinborough-i vár megtekintésével kezdődött, ahol a kínai turisták kerülgetése közben megnézhettük a Szent Margit-kápolnát és a koronaékszereket is. Némi whiskey kóstoló után tovább utaztunk Newcastle felé, ahol majdnem sikerült lekésnünk a tengerjáró hajót egy útlezárás miatt. A hajón már hatalmas buli volt, bár egyelőre inkább azért tántorogtak az utasok, mert az Északi-tenger alig látható hullámai mozgatták a hajót. A szűk kabinokban alig-alig volt hely, de szerencsére a hajón volt éppen elég felfedeznivaló. A kaszinót és a mozitermet ugyan nem próbáltuk ki, de a boltot és a zenés-táncos bárokat azért bejártuk.

Kiszállva a hajóból, Amszterdam Velencére emlékeztető, csatornákkal szabdalt, zsúfolt utcácskáin próbáltunk utat törni magunknak, hogy a száguldozó biciklistákon, a marihuána füstön és a kirakatból integető lányokon is túl végre egy szentmisén is részt vehessünk a barátságos és díszes templomban, szó szerint megélve a szent és a profán találkozását.

Hosszú utunkat ismét huszonhat órás buszozással zártuk, ahol már majdnem kezdtük megszokni az ülve, összekuporodva, zsibbadva alvást. Hálával tartozunk a Jóistennek, hogy a nálam nem is levő esőkabátra egyszer sem volt szükségünk. Anglia és Skócia száraznak tűnt az esőbe boruló Magyarországhoz képest. Sok élménnyel, tapasztalattal, némi skót akcentussal, páran a ruhájukban még megbújó kullancsokkal, fontoktól, euróktól megszabadulva, de mindenképpen gazdagabban tértünk haza. Hiszen mindenhol jó, de a legjobb otthon.

Helstáb Ákos

–

KÉPGALÉRIA