04
OKT
2021

Szélkiáltó koncert volt iskolánkban

A Szélkiáltó együttes a Szent Mór Iskolaközpont 10. évfolyamos és a 9. évfolyamos humán orientációs tanulóinak „Vers és zene” címmel koncertet adott. Beköszöntőként a Most érkeztünk ez helyre kezdetű népdallal elindult a vidám hangulat a dallam költészet szárnyán. A népzenei felvezetés után a magyar reneszánsz kiemelkedő alkotóinak művei csendültek fel, így Tinódi Lantos Sebestyén: Eger vár viadaljáról való ének summájának néhány versszaka, valamint szó esett Balassi költészetéről. Csoknai Vitéz Mihály versénél az időmértékes és magyaros verselést figyelhették meg, Petőfi Sándor: Befordultam a konyhára költeményénél a népies hangulatú feldolgozás nagy sikert aratott, bizonyítva, hogy vers és zene karöltve járnak. Lakner Tamás vezette komplex irodalom és énekórán a középiskolásoktól a verselés rejtelmeit kérdezte. Mitől vers a vers? A Diákok helyes válaszait követően, a Szélkiáltó együttes tagjai bevonták a közönséget az alkotásba, rím-faragóvá váltunk Lakner Tamás-Eörsi István: Hogyan készül a vers? című szerzeményének bemutatása során. Az előadók a táncritmusokon, táncokon át elvezettek minket József Attila: Mikor az utcán átment a kedves költeményéhez, Weöres Sándor: Ugye eljön a bálba, hol a dzsessz muzsikál? szerenádján át a Rock and Rollig. A covid vírus okozta bezártság és nyilvános hangverseny nélküli időszak után, nagyon kellemes élmény volt ez a különleges tanóra, mely a Szélkiáltó kánon közös éneklésével zárult.