„Te Deum laudamus – Téged Isten, dicsérünk” – így énekeltünk a 2017/18-as tanévzáró szentmisénken. Innen ered az évvégi hálaadás rövidített latin neve: Te Deum.

Ismét lezárunk egy tanévet, nevezetesen a Szent Mór Iskolaközpont 23. tanévét.

„Adjunk érte hálát!” – mondta Nagy Norbert atya, iskolánk püspöki biztosa az ünnepi szentmise kezdetén.

Homíliájában így beszélt:

„Tekinthetnénk az iskolánkat egy virágoskertnek, ahol veteményezés folyik. Magvak, melyeket elvetnek. Tanárok, szüleink elvetnek bennünket. Nem tudjuk, hogyan, de valahogy ez a lelkünkben növekszik.

A Szent Mórban tartott szentmiséken mindig visszagondolok, hogy én gyerekként mit hogyan éltem át, miket gondoltam, éreztem?  Mindig szerettem gondolkodni, szerettem a magvas gondolatokat, melyeket tanultunk – versekből, képletekből, természettudományból. Néha csodálkozom, ha valaki nem szereti a tanulást. Itt – ott keresem azokat, akik szerint jó dolog a tudás, jó naggyá válni – cédrusfává, ahogy mondja a Biblia. Nagy fává nőni, amelynek ágai közt megpihennek a madarak. Nagy emberré válni, aki jó, hogy van. Szüleink ezt a célt tűzik ki, de nekünk is meg kell tanulnunk akarni, küzdeni. Naggyá válni – Isten arra hív meg, hogy igazán felnőjünk, és még tovább. Mikor felnövünk, még mindig van mit fejlődnünk.

Mit is akar Jézus? Hogy is van ez, hogy fordítva van minden – az elsőkből utolsók, az utolsókból elsők lesznek? Mindig van valami, nincs megállás. Gondoljunk az örömre, amely e tanévben ért bennünket. Tanultunk is, növekedtünk is. Isten szeretetében akarunk végső soron növekedni – Jézus is erre hív bennünket. Bárhol is tartunk, bármelyik lépcsőfokot léptük most át.”

Az egyetemes könyörgésekben a gyerekek megköszönték azt a tudást, melyet ebben az évben kaptak, és kérték az Urat, hogy tudásukat a jóra, a másik ember segítésére, a közösség javára fordíthassák.

Megköszönték tanáraik áldozatos munkáját, és áldást kértek számukra.

Kérték, hogy a nyár is lelkük épülésére szolgáljon.

Megköszönték szüleik áldozatos munkáját

Elballagott társaiknak is az Úr segítségét kérik, hogy iskolánk szellemét vigyék tovább.

A szentmise után Gyetvainé Szenczi Erika igazgatónő vette át a szót:

„Különleges tanév van mögöttünk több szempontból is. A Papnövelde utcai tornacsarnok építése és az épület felújítása komoly kihívások elé állított minket.

Mi felnőttek még emlékszünk gyerekkorunkból, milyen volt szombatonként iskolába járni, ezt most újra megtapasztalhattuk. Szombatonként értékes projektnapokkal gazdagítottuk az évet, de azt is megéltük, hogy igen feszes haladási tempót kellett diktálnunk a tananyagban. A diákok pályaorientációját idén nem mindennapi látvány segítette: az udvaron folyó építkezés, melynek szakaszait sokan a folyosói ablakokból napról napra követték, rácsodálkoztak az óriási építőelemekre, találgatták, hogyan kerül ki a daru a térből, miután saját magát teljesen körbeépítette.

Köszönettel tartozunk fenntartónknak, a Pécsi Egyházmegyének, Püspök úr és kollégái jóvoltából ősztől az ország legmodernebb iskolái közé fogunk tartozni.

Köszönettel tartozom kollégáimnak, hogy a felmerülő tudott, vagy új helyzeteket rugalmasan kezelték, mindig az igényes megoldásokat keresték, még az ügyeleti napok tartalmas megtöltésében is, a püspökszentlászlói napok szervezésével, különlegességként a vízi táborral és a majd 10 napos skóciai úttal. Köszönetet mondok a szülőknek, akik a családi életet átszervezve partnereink voltak; különösen is azokat állítottuk kihívások elé, akiknek alsós és felsős-gimnazista gyermekük is van, ők kétféle munkatervhez igazodtak. Köszönet illeti diákjainkat is, hogy mindehhez alkalmazkodtak, a tanulás mellett a pakolási munkákban nagy segítségünkre voltak.

A sok nehézség mellett az alsó tagozat a béke szigete volt idén, ahol jótékony rend, és virággal beültetett udvar fogadott bennünket. Most különösen is hálásak voltunk azért, hogy az alsósok külön épületben tanulhatnak.

Idén tehát megtanultunk közösen áldozatot hozni, a szó, amelyet ismertünk: ÁLDOZAT, tartalommal telt meg. Ténylegesen, valóban: mit jelent nap mint nap kisebb-nagyobb kényelmetlenségeket a nagyobb jóért elfogadni, és még több, talán felajánlani. Meggyőződésem, hogy a tornacsarnok sokkal inkább a miénk lesz, mintha valahol beleköltöztünk volna egy kész épületbe. Az idei élmények közös múltunk emlékei lesznek, közös lesz a nyelv, amelyen erről mesélünk az eljövendő szentmórosoknak, akiknek fogalma sem lesz milyen krétás táblákat használni, és a folyosón, lépcsőkön, kőkertben, sétatéren tölteni a testnevelés órákat.

A tanév minden ráadás öröme és nehézsége mellett alapfeladatunk, a tanulás – tanítás volt elsődleges számunkra. A tanulmányi terület büszkeséglistája következik.”

Közben a legeredményesebb negyedikeseknek könyvjutalmat adott át.

A hosszú felsorolást nagy öröm volt hallgatni. és érezni, hogy jó ehhez az iskolához tartozni!

Az ünnepély végén elhangzó további gondolatok:

Még egy rövid gondolat a kitörő nyár, a pihenés, töltekezés hetei  előtt, Böjte Csaba atyát idézve először a szülőknek szólva:

„Szeretettel kérlek, szépen menjetek ki az erdőbe, tanítsátok meg a gyerekeket meglátni a természet adta adományokat. Tanítsátok meg meglátni a nyirkos oldalban a forrást, és azt szeretettel befogni egy kis csorgóba, tüzet rakni biztonságosan, üstben ételt készíteni a természethez közeli állapotban, és azt jó étvággyal elfogyasztani. Az erdőben termett gyümölcsökből télire eltenni, jó, ehető gombát szépen felszárítani, finom hecserli lekvárt főzni, mind – mind olyan fontos feladat, mint a szorzótábla megtanítása, vagy az iskolában tanított más tantárgyak.”

Nektek, kedves Diákok, még egy utolsó házi feladat, amely azért minden életkorban kihívást jelent: megtanulni életünk pillanataiban jelen lenni, nem mindig előre vagy visszagondolni, hanem pontosan a jelenlévőbe teljes szívünkkel belefeledkezni. Ez tanulható, és a gyakorlás ideje nem is lehetne alkalmasabb a nyárnál.

Egy egyszerű gyakorlat tehát: az úgynevezett Mazsolagyakorlat:

amely arra irányul, hogy a szokásostól eltérő módon sokkal alaposabban vizsgáljunk meg egy mazsolát.

Először fogd a kezedbe, és nézd meg tüzetesen, forgasd körbe, vegyél rajta észre minden hullámot és fodrot, figyeld meg a színeit, a fény és árnyék játékát a felületén.

Aztán csukd be a szemed, lassan tapogasd végig az ujjbegyeddel, érezd meg az összes barázdát és göröngyöt az ujjaid alatt.

Emeld az orrodhoz, szívd be mélyen az illatát.

Majd emeld a füledhez, kicsit morzsolgasd meg az ujjaiddal, hallgasd meg, milyen hangot ad ki.

Végül a szádba teheted, de ne nyeld le sietősen; harapd át, érezd az ízét, aromáját.

Legvégül lenyelheted, és figyeld meg, milyen utóízt hagy maga után.

Ez a kis gyakorlat nyilván nem a mazsoláról szól, de tényleg elvégezhető. Megtaníthat egy türelmes, alapos szemlélődő módszerre, amely más helyzetekben, életünk egyéb jelenségeinek átélésében is mankó lehet. Ha valamivel, ezzel valóban az élet iskoláját tanulhatjuk.

       Nyáron erre remélhetőleg időnk és terünk is lesz. Javaslom, vizsgáljunk meg minden mazsolát, kavicsot, kagylót, testvért barátot…

Ezen gondolatokkal a 2017/18-as tanévet bezárom.

–

KÉPGALÉRIA
Kovács László fotóiból