Idén a Te Deum évzáró szentmise és ünnepély éppen Szentháromság vasárnapjára esett.

A mise előtt közvetlenül pedig az eső és a jég is esett – a közelmúlt kánikulai napjainak záró eseményeként…

„Áldott légyen a Szentháromság, az osztatlan Egység!
Mondjunk hálát néki, mert irgalmasságot tett ő vélünk.”

– kezdtük az éneket a Lápossy Péter atya által celebrált szentmise Introitusában a Vegyeskar intonálásával.  A Stauróczky Balázs vezette rendkívüli sikereket elérő kórus fontosnak tartja, hogy tudásával hitünk és iskolánk ügyét is a legnagyobb igyekezettel szolgálja, így mindig számíthatunk rájuk közös szentmiséinken.

Az énekvezetés mellett ezúttal egy közékori Iker-ének különleges hangulatú előadásával, illetve  Anton Bruckner: Locus iste kezdetű imádságos énekével, és Szokolay Sándor Locarnoi motettájával is megörvendeztették a gyerekekkel, pedagógusokkal, szülőkkel zsúfolásig megtöltött székesegyház ünneplő közösségét.

Péter atya homíliájában előadott gondolatok:

Tudjunk örülni mindannak, amivel az Isten megajándékoz bennünket. Legyünk hálásak mindazért, amelyet ebben az évben kaptunk. Talán új barátságok születtek, sok új dolgot tanulhattatok,  sokféle új dolgot fedezhettetek fel. Az Isten napról napra ajándékoz nekünk különböző dolgokat. Ilyenkor érdemes megállni, visszatekinteni; mi az, amiért hálásak vagyunk? Milyen sok jó dolog történt! Talán sokáig vártuk azt is, hogy a nagy melegben végre jöjjön egy kis felfrissülés. Lehet, hogy a mai esőt sokan talán túlzásnak is éreztük, de valahogy ezért is lehetünk hálásak. Hasonló dolog is történhet az életünkben; hogy  valamit nagyon várunk, és amikor jön – és nem egészen úgy, ahogy azt szeretnénk, akkor nem tudunk mégis hálásak lenni érte. Pedig nagyon fontos lehet, hogy hálás lelkülettel tekintsünk az Isten felé.

Ünnepeljük az Istent, a Szentháromságot! Közben felmerül a kérdés, hogyan képzeljük el az Istent? Sokan elképzelik, milyen is lehet Isten – lerajzolják – pl. az Atyaistent, ahogy ül a felhőkön, akár egy öregember. Jézust talán könnyebben el tudjuk képzelni, mint embert, akiről sokat tudunk az evangéliumból. Istent, mint jóságos atyát – édesapát látjuk, Ő valóban olyan! Jézus valóban olyan, hogy „velünk az Isten”. Ha valami bánatunk vagy betegségünk van, akar bennünket megvigasztalni, akarja újra és újra megbocsájtani bűneinket, pedig gyakran megbántjuk Őt vagy egymást.

Belegondolunk-e igazán, hogy mekkora ajándék ez számunkra, hogy ismerhetjük az Istent, a Szentháromságot? Nemcsak egy szinte felfoghatatlan titok, hogy Isten egy – és mégis három? Kicsit úgy is érezhetjük, hogy bonyolult, eltávolíthatja tőlünk az Istent. De Isten olyan, mint egy földi édesapa, Jézus egy igazi földi ember, és az Isten lelke a Szentlélek. Mit jelent ez számunkra? Talán pont ez a megfoghatatlansága segít bennünket abban, hogy lehet az Isten jelen az egyházban, hogy lehet jelen bennünk, közöttünk – az Ő Szentlelke által. Hálát adunk az Istennek, hogy Ő bemutatta nekünk magát. Szeret bennünket, gondoskodik rólunk. Ennek jele, hogy követelést is támaszt számunkra. Isten is talán néha elengedi a kezünket – adja az útmutatást, súg a Szentlelke által, bízik bennünk. Ahogy a szülő is el kell, hogy engedje a gyermekét. Ez is a szeretet jele. Ha elesünk, elkap bennünket, segít begyógyítani sebeinket. Jézus, az ember – tudja, mit jelent a földi élet, annak kihívásai. Volt gyermek is, feladatai is voltak, tanulnia is kellett – így mindezt Jézus meg tudja érteni. Isten Szentlélek is – mindenhol jelen van. Mi is az Ő ünnepén a Lélek által Isten részesei lehetünk. Ismerhetjük, imádkozhatunk hozzá: az Atyához, a Fiúhoz és a Szentlélekhez.

Mese a három szerzetesről, akik már időtlen idők óta egy szigeten éltek; – már elfelejtettek mindent, amit valaha tanultak. A végén már csak így imádkoztak: „Istenünk, ti is hárman vagytok, mi is hárman vagyunk – Istenünk, könyörülj rajtunk!” Egyszer a püspök ellátogatott ezekhez a szerzetesekhez, és nagyon elcsodálkozott rajtuk, hogy milyen szerzetesek ezek – semmilyen más imádságot nem tudnak? Megtanította nekik újra a Miatyánkot. A püspök hajóval megy éppen el a szigetről – véget ért a látogatása. Egyszer csak az egyik szerzetes a vízen járva közeledik, és megkérdezi, hogy hogyan is van a Miatyánk? Elfelejtettük megint… A püspök ennyit válaszolt: „Imádkozzatok csak úgy, ahogyan eddig!”

Persze ez a történet nem jelenti azt, hogy ne tanuljuk meg az imádságokat, de mégis valami fontosat elmond nekünk. A szerzetesek csak ennyit mondtak – „Ti is hárman vagytok, mi is hárman vagyunk, Istenünk, könyörülj rajtunk!” Az imádság lényege, hogy megismerjük Istent, kicsoda számunkra az Isten, és mi kik vagyunk Isten előtt, Isten mellett, az Ő számára. Felismerjük a vele való közösségünket, mégis érezzük a Tőle való távolságot. Mennyire szeret bennünket az Isten, és mi mégis mennyire elfeledkezünk erről, sokszor nem tudjuk ennyire szeretni egymást, ahogy minket szeret az Isten. Mindez azt is jelenti, hogy mi magunk sohasem tudunk igazán elérni az Istenhez, de Ő a szeretetével újra és újra elénk jön, megmutatja nekünk magát, megkönyörül rajtunk, Ő át tudja hidalni ezt a távolságot. A Szentháromság kinyilatkoztatása által közel jön hozzánk, akarja, hogy megismerjük Őt. Imádkozzunk tehát az Atyához, a Fiúhoz és a Szentlélekhez, akarjuk Őt egyre jobban megismerni, sose feledkezzünk meg az Ő szeretetéről, és újra és újra adjunk hálát neki. Az Ő szeretetéből származunk, s Tőle kaphatunk erőt a küzdelmekhez, nehézségekhez.

A szentmise keretében – áldozás végén – közösen énekeltük végig a Te Deum Laudamus – Téged Isten dicsérünk kezdetű ünnepélyes hálaadó dalunkat.

A tulajdonképpeni évzáró ünnepélyt igazgatónőnk, Nagy Andrea vezette. Nem volt könnyű dolga, hiszen annyi minden történt az év során, hogy a legfontosabb események puszta megnevezése is hosszú felsorolás lett volna. Mégis említette, hogy fenntartónk segítségével mekkora előrelépések történtek a pályázati pénzek elnyerése után – megépült és megnyílt a Tornacsarnokunk, és hihetetlen mennyiségű technikai fejlesztést kapott a Papnövelde úti épület, és az egész iskolaközösség. Talán bizonyítható, hogy méltók vagyunk rá – elhangzott színes és értékes iskolaközösségi életünk sok fontos eseményének említése, akár a zenei rendezvényeink különlegességei, vagy képzőművészeink munkáinak jelenléte a városban és az egyházmegyében. Nem beszélve a tantárgyi vagy integrált versenyeinkről, azok megrendezése, vagy résztvevőink sikere mind-mind említésre méltó, iskolánk értékeit erősítő tényező. Ezek kapcsán köszönetét fejezte ki mindazon kollégáknak és tanulóknak, akiknek munkája ezen eredményeket hozták. Itt köszönte meg a Pécsi Egyházmegye velünk foglalkozó dolgozóinak áldozatos munkáját is.

A házirend megsértéséből adódó problémákat is említve kifejezte kérését, hogy a jövőben próbáljunk meg jobban odafigyelni kötelességeinkre és egymásra.

623 tanulónkból 618 teljesítette a tanévzárás feltételeit, sajnos szükség lesz az augusztusi pótvizsgákra. Ennél viszont sokkal örömtelibb kiemelkedő tanulóink sora. Alig lesz, aki nem hallja most a nevét valamely témakörben elért sikeréért! – említette igazgatónőnk a „nagy felolvasás” előtt. Először elhangzott, hogy 113 kitűnő tanulmányi eredmény született! Iskolánk tanulmányi átlaga e tanévben 4,47 volt. Gratulált mindenkinek, akiknek eredményeinket, sikereinket köszönhetjük. A legvégén a legkiválóbb tanulók jutalomkönyvet vehettek át.

–

Itt látható az eredménylista, amely felolvasásra került:

–

–

—

–

–

–

–

–

–

–

Néhány; a táblázatban nem szerepelt kiegészítő információ:

Nyelvekkel kapcsolatban örömteli a nyelvvizsgázók magas aránya gimnazistáink körében.

Az utolsóként felsorolt sporteredményekhez kapcsolódva megtudtuk, hogy a pécsi iskolák között a legkiemelkedőbb sportteljesítményeket nyújtó intézmény a Szent Mór Iskolaközpont!

–

Zárógondolatok előtt Nagy Andrea felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy egy igen lényeges igazgatói utasítást fog most közölni. Feszült csend keletkezett, amelyben elhangzott a lényeg: „Tilos nyáron tanulni!” Ezt a gondolatot mindenki a szívébe zárta, és nagy tapssal értékelte. Már csak az elbúcsúzás maradt hátra, és a remény, hogy a gyerekek vigyáznak magukra a nyár folyamán, hogy kipihenten és lelkesen kezdődhessen az új tanév.

Ünnepélyünk utolsó eleme a Magyar Himnusz közös eléneklése volt. Nem hiszem, hogy bárhol szebben és emelkedettebben szólna nemzeti imánk, mint a Szent Mór Iskolaközpont hangján a Pécsi Székesegyházban!

–

KÉPGALÉRIA
Velner Eszter és Gyöngyösi István fotóiból