22
NOV
2021

Történelem és irodalom – Rekordnagyságú részvétel a humán gimnáziumi előkészítőn

Iskolánk november elejétől folyamatosan szervez játékos, élményközpontú előkészítő foglalkozásokat a középiskolába továbbtanuló diákok számára. A Szent Mór Gimnázium pedagógusai válogatott feladatokkal készülnek, hogy kóstolót nyújtsanak a természettudományos, humán, idegen nyelvi, hittan, informatika, valamint sport témakörökhöz tartozó tantárgyak világából.

2021. november 19-én került megrendezésre a humán előkészítő, amelynek középpontjában az irodalom és a történelem állt, játékos időutazásra, kalandozásra hívva az érdeklődő diákokat. Idén rekordnagyságú részvétellel zajlott a program, melyre összesen 60-70 tanuló jelentkezett. Iskolánk humán munkaközösségének 4 tagú csapata (Gyetvai József, Takács Dóra, Tóth Viktor és Ignácz Ágoston), 4 csoportra osztott, párhuzamosan lebonyolított foglalkozással vezette az előkészítő programot. Az esemény különlegessége volt, hogy a vezetőtanárok mellett a gimis diákok is bekapcsolódtak, akik a „Vének Tanácsát” alkotva segítették a középiskolai továbbtanulás küszöbén álló, érdeklődő vendégeket. A sok lelkes diákot látva pedig elmondható, hogy abszolút sikeresen zárult a humán előkészítő. A program végén adományozott jutalmakon kívül élménydús, vidám pillanatokat és sok érdekes információt vihettek útravalóul haza a diákok.

Néhány az előkészítő programra érkezett diákok véleményéből, benyomásaiból: