Idén második alkalommal vehetett részt iskolánk az Erdei Vándortábor programban, melynek keretén belül egy héten át túrázhattunk államilag támogatott, kedvezményes áron. Az állami támogatáson felül a Pécsi Egyházmegye is hozzájárult a gyerekek kedvezményes táborozásához, amelyért ezúton is szeretnénk köszönetet mondani. Idén a túraútvonalak közül mi, a csodálatos Zemplént választottuk. A pályázat által kínált maximális létszámmal, vagyis 36 tanulóval és 4 kísérővel (3 pedagógus – Kissné Gruber Adrienn, Tóth Viktor, Blatt Barbara és iskolánk pénztárosa – Boros Ildikó) vágtunk bele a nem mindennapinak ígérkező kalandba.

Július 27-én reggel, hatalmas hátizsákokkal felszerelve indultunk útnak a vasútállomásról. Először Sátoraljaújhelyig vonatoztunk, majd onnan busszal mentünk tovább Pálházára, ahol a helyi vízimalmot tekinthettük meg rétest majszolva. Ezt követően a helyi kisvasúttal folytattuk utunkat Rostallóra, ahol a falu szélén, egy réten vártak minket a sátraink. 8 személyes katonai sátrakban voltunk elszállásolva, melyekben tábori ágyak szolgálták a „kényelmes” pihenés lehetőségét. A közös beszélgetések és kártya partik helyszínéül egy nagy étkezősátor szolgált, míg tisztálkodásra, egy erre a célra kialakított konténerben volt lehetőségünk. Mivel a konténer vizes tartályának kapacitása véges volt, ezért egy újabb kompetenciánk fejlesztésére is szükségünk volt. Mindannyian megtanultunk 3-4 perc alatt zuhanyozni. A táborhelyen egyáltalán nem volt térerő, de legalább áram volt. Így használni nem, csupán tölteni tudtuk a telefonjainkat. Örömmel konstatáltam, hogy mindez nem nagyon rázta meg a gyerekeket!

Következő nap nekivágtunk első túraútvonalunknak. Kisebb szintemelkedések és lejtések között (530 méter) 18 km-t túráztunk, s a 709 méter magas Nagy-Péter-Mennykőről csodálhattuk meg a vidéket.

Másnap csak egy 9 km-es túra várt ránk következő szálláshelyünkre – Gerendás-rétre. A Kőkapui-tó és a közelében található szálló mellett elhaladva hamarosan elértük a tábort. A sátrak mellett egy fedett, beépített tetőtérrel rendelkező közös helyiség is volt a réten, melyet a kilencedikes fiúk vehettek birtokba, lévén, hogy a sátorférőhelyek és a nemek arányának kedvezőtlen megoszlása végett az előző két éjszaka 10-en aludtak a 8-fős sátorban, illetve többen a szabad ég alatt, függőágyban éjszakáztak. Az előző szállással ellentétben itt volt már térerő bizonyos pontokon, viszont egyáltalán nem volt áramunk, kivéve néhány napelemes lámpát. Fürdésre két, függönnyel körbekerített és hideg vizes slaggal ellátott raklap szolgált, s néhány TOI-TOI is a rendelkezésünkre állt. Este felé egy kedves vadász bácsi látogatott meg minket két, nagyon aranyos vadász ebbel. Míg ő bevezetett minket a vadászat és a sebzett vad felkutatásának rejtelmeibe, addig a szabadon kószáló kutyái szagot fogtak és megléptek, amin a vadász is kellően meglepődött. Kb. fél óra múlva egyikük visszatért, így bemutatót is kaptunk abból, hogyan követik a vad nyomát és hogyan jelzik, ha megtalálták. A másik kutyus úgy döntött, a szabad ég alatt éjszakázik. Szerencsére másnap reggel, mikor már a fél erdészet kereste, ő is előkerült. Estére hatalmas tábortüzet raktunk, miközben eszeveszett kártyacsaták zajlottak a fedett „közösségi-térben”. Sajnos még a tűz sem bizonyult hatásos fegyvernek a szúnyogok ellen, akik hatalmas rajokban leptek el bennünket.

A következő napon egy nehéz túra várt ránk, ugyanis a 17 km-re található Megyer-hegyi tengerszemhez igyekeztünk, amely Magyarország hét legszebb csodája közé tartozik. A kőfejtés következtében keletkezett 7 méter mély tóra 70 méter magasságból tekinthettünk le. A túra igen hosszú (35 km) és fárasztó volt, de a csodás látvány kárpótolt minket. Mindeközben a csapat egy kisebb része a 8 km-re lévő Sólyom-bércet mászta meg, ahonnan csodálatos kilátásban volt részük.

Az ötödik napon csak egy kisebb, 8 km-es túra várt ránk. Ennek örömére már hajnalban útra keltünk. 4 órakor, korom sötétben indultunk el a tábortól 5-km-re található Kerek-kőre, hogy megnézhessük a napfelkeltét. A nagy túra után azt gondoltam, csak páran fogunk az erdészünkkel tartani, de meglepetésemre, mindenki rajtra kész volt már fél 4-kor. Miután visszaértünk a táborhelyünkre, megreggelizünk, összecsomagoltunk, és elindultunk következő szállásunkra, Újhutára. A táborban meglepő módon nem sátrak, hanem 6 személyes faházak vártak ránk. Visszatértünk a civilizációba! Volt meleg vizes zuhanyzónk, fedett ebédlőnk, áramunk, térerőnk és „normális” ágyakban aludhattunk. Sokakban hiányérzet alakult ki az addig megtett csekély km miatt, ezért eltúráztunk a legközelebbi – 2 km-re lévő – boltba.

Utolsó túránk a Regéci várhoz vezetett. Középhután és Újhután keresztülhaladva bevetettük magunkat az erdőbe. Jó pár emelkedőt meg kellett másznunk, hogy legyűrjük az aznapi 620 méteres szintkülönbséget, de végül odaértünk a várhoz és gyönyörű látvány fogadott minket. A csoport nagy része bement a várba és belülről is megcsodálta az egykori erődítmény fennmaradt részeit. Hazaérve a táborba újabb 20 km-t tudhattunk a hátunk mögött. Utolsó esténk lévén, tábortűzzel zártuk a hetet. Kolbászt, szalonnát és hagymát sütöttünk, s kenyeret pirítottunk.

Vasárnap délelőtt utoljára pakoltuk be a hátizsákjainkat, majd elindultunk a közeli buszmegállóból kora reggel induló busszal Olaszliszka-Tolcsva vasútállomásra, ahonnan a hazafelé tartó vonatunk startolt.

A hét nagyon jó hangulatban telt és az időjárás is kegyes volt hozzánk. Csupán pár csepp csapadékkal találkoztunk a harmadik napon, de ez nem okozott fennakadást. Közel 110 km-t túráztunk, számos vízhólyagot szereztünk, de összességében nagyon jól éreztük magunkat. Hálásak vagyunk a bennünket kiszolgáló személyzetnek, akik minden nap gondoskodtak csomagjaink szállításáról és a nagyon finom étkezéseinkről, valamint az erdészet munkatársainak, akik változatos programokkal és folyamatos jelenlétükkel még izgalmasabbá tették napjainkat.

Remélem jövőre is sikerül pályáznunk, s bebarangolhatjuk az ország egy másik csodálatos vidékét!

Beszámoló: Blatt Barbara

–

KÉPGALÉRIA
(feltöltés alatt)