Közreadó: Pálfalviné Bágyi Enikő: „Két másodikos kislány készítette őket, akik nagyon komolyan veszik az angol szakköri munkát a sok egyéb mellett. Nagyon büszke vagyok Rájuk.” – ANGOL PROJECT – MUNKÁK a 2. b osztályból – Rudolf Dorka – Rudolf Hang
Közreadó: Pap Zoltánné Nemes Nagy Álgnes: Gesztenyefalevél – előadja Szatori Boldizsár 1.b) osztályos tanuló (Kattints a képre, majd az indító-nyílra!)
Kedves Szent Mórosok! Iskolánkban, ha azt mondom „kápolna”, nem biztos, hogy rögtön egy hely jut eszünkbe, hanem egy reggeli program, amivel kezdjük a napot. Néha talán örömmel voltunk ott, néha kevésbé, néha érdekes volt, segített jól kezdeni a napot, néha talán kevésbé.
Tisztelt Szülők! A tanítás menetével kapcsolatban kértük az osztályfőnököket, hogy osztályaik levelezőlistáját bocsássák a szaktanárok rendelkezésére. Az alsós és 5. osztályos gyermekek esetében a szülők e-mail címére küldik a pedagógusok a digitális tananyagokat. A 6-12. évfolyamok t
Idén rendhagyó módon ünnepeltünk. A járvány miatti gyülekezési tilalom betartása érdekében a tervezett ünnepélyünket ezúttal üres székek előtt tartottuk meg. A programról videó-felvétel készült, amelyet aztán később minden osztályközösségnek a saját termében levetítettünk. Az ünnepél
Csengő-Bongó királyság Február 25-én, kedden az első évfolyam meghívást kapott a Papnövelde koncerttermébe egy színházi előadásra. A Lázár Ervin programba bekapcsolódva láthattuk a Pesti Művész Színház zenés mesejátékát, Csengő-Bongó királyság címmel. A megérkezésünkkor már állt a dís
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Bővebben itt.