Ismét online ünneplésre nyílik csak lehetőségünk. A 3.b) osztály Steiner Eszter osztályfőnök vezetésével készült az ünnepélyre, amelyet ezúttal filmvetítés formájában mutatunk be. A hangszeres kíséretben közreműködött Stangl-Bokor Viktória. A filmet Gyöngyösi István készítette. A film
Péter atya által celebrált ünnepi szentmisével kezdődött a nagyböjt, amelyen ezúttal az 1. 7. és 8. évfolyam tanulói vettek részt. Vetítés híján éneklap segítségével jutott el a dalok szövege a diákokhoz és tanárokhoz. Zeneileg igen értékes a hamvazószerdára kijelölt zsoltárok anyaga;
Egy nehéz évet mögöttünk hagyva a 2021-et a Szent Mór Iskolaközpont házszenteléssel kezdte, melynek keretében az intézmény valamennyi terme és helyisége megáldásra került január első heteiben. A házszentelés hagyománya Vízkereszt időszakához kötődik: a pap szenteltvízzel hinti meg a h
Iskolanyitogató – 4.b) osztály A filmben először a tanulók elmondják, miért szeretnek iskolánkba járni, ezalatt a közösség életének mozzanatait vetítjük. Ezután a Milne: Micimackó kuckója c. könyv 2. fejezetének feldolgozása következik, először a MESETÁBOROK szokásos feladatai k
Művészeti iskolánk zenei közösségeire büszkék vagyunk. Ebben a formában a szakmai fejlesztésen túl nagyon komoly lelki értékek közvetítői is lehetünk; egymásra figyelés, mások megbecsülése, önbizalom, kitartás, hűség, elmélyülés, az igazi értékekre való érzékenység, stb. Már az alsób
Idén ez a megemlékezés is különleges körülmények között lett megrendezve. A 4. évfolyam tanulóinak előadásában – dalok, versek, információk, jelenetek video-felvételére került sor az ünnep előtti időszakban. Néhány hangulatot meghatározó és informatív kész filmrészlet is bekerül
A Pécsi Egyházmegyében meghirdetett teremtés hetéhez kapcsolódva az alsó tagozatos gyerekek padlóképes hittanórákon vettek részt. Közösen fedezték fel a teremtett világ szépségeit, gyönyörködtek benne, hálát adtak érte a Mennyei Atyának. Átélhették annak felelősségét, hogy a Teremtő I
Gazdag és sokrétű kínálattal várja a Pécsi Állatkert a város iskolásait. Október 8-án a 2.b) osztály kapott lehetőséget arra, hogy belekóstoljon ebbe a színes és érdekes világba. Urak voltunk aznap: különbusz vitt-hozott bennünket, és kis csoportonként külön programvezető gondoskod
Első évfolyamunk kicsi tanulói első áhítatra érkeztek szeptember 23-án a Szent Kereszt kápolnánkba. Iskolai életünkhöz szorosan hozzátartoznak az imák, áhítatok, szentmisék, egyházi ünnepek, szentek emléknapjai. Ezúttal Pietreleinai Szent Pio áldozópap ünnepére esett az első ilyen jel
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Bővebben itt.