A Szombathelyi Bartók Béla Zeneiskola – AMI 2021-ben ismét meghirdette a Sistrum Zenei Versenyeket. A verseny eddigi rendjétől eltérően nem a helyszínen zajlott. A versenyeket a járványügyi rendelkezések betartása mellett videofelvételek elbírálásával bonyolították le. Vajda Ber
Péter atya által celebrált ünnepi szentmisével kezdődött a nagyböjt, amelyen ezúttal az 1. 7. és 8. évfolyam tanulói vettek részt. Vetítés híján éneklap segítségével jutott el a dalok szövege a diákokhoz és tanárokhoz. Zeneileg igen értékes a hamvazószerdára kijelölt zsoltárok anyaga;
Egy nehéz évet mögöttünk hagyva a 2021-et a Szent Mór Iskolaközpont házszenteléssel kezdte, melynek keretében az intézmény valamennyi terme és helyisége megáldásra került január első heteiben. A házszentelés hagyománya Vízkereszt időszakához kötődik: a pap szenteltvízzel hinti meg a h
A 2020-as év sok tekintetben rendkívülinek számít, így az adventi készülődés is eltért a megszokottól. Az Úr eljövetelének várásában a hétfői gyertyagyújtások és a felsős osztálymisék mellett helyet kaptak a bűnbánati alkalmak is, melynek során az 5-6. évfolyam, valamint a 7.b osztály
– Az 5.a és 5.b osztály rajzos csoportjával kiállításon jártunk a Püspöki Kincstárban. Paulis Antonius Senser néven egy barokk festő tevékenykedett az egyházban. A legnagyobb képe iskolánk dísztermében volt, talán vissza is kerül ide! Nagyon jó, élménydús programon vet
Több is veszett Mohácsnál Iskolánk 7. évfolyamos diákjai szeptember 17-én tanulmányi kiránduláson vettek részt, Mohácson. Az 51 diák kísérői az osztályfőnökök, Abainé Dévényi Zsuzsanna és Huszta Kriszta, valamint a történelemtanárok, Könyves Attila és Tóth Viktor voltak. Az előző tané
A 2020/2021-es tanév tankönyvosztás rendje a következőképpen alakul: Augusztus 25. kedd: alsó tagozat. Az eddigi évek gyakorlatának megfelelően az osztályfőnökök veszik át a könyveket. Augusztus 26. szerda 13:00 – 17:00 óra 9. -12. évfolyam Augusztus 27. csütörtök 8:00 &
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Bővebben itt.