Idén kerül megrendezésre a VIII. Országos Vadak Ura Bajnokság, amelynek lebonyolítása online formában fog történni. A népszerű természettudományos stratégiai játékon alapuló versenyen a részvétel ingyenes, február 1. és március 30. között összesen három fordulóval mérkőzhetnek meg az
Kedves Szülők! Tájékoztatni kívánjuk Önöket a 2022. január 22-én lebonyolításra kerülő központi írásbeli szervezési kérdéseiről: Az iskolánkban központi felvételit író diákok javasolt érkezési ideje: 9.30-9.40. Iskolánkba lépéskor a kézfertőtlenítés és a portán elhelyezett lázmérő h
A pécsi Szent Mór Iskolaközpont és a PÉCS8 program a Csorba Győző Társaság és a Magyartanárok Egyesületének szakmai támogatásával VERSMONDÓ VERSENYT hirdet középiskolás diákok (gimnazisták, a szakgimnáziumok és a szakközépiskolák 0. és 9 – 13. évfolyamos tanulói) számára. A verseny ké
Az idei advent sok gyümölcsöt hozott, melyek közül talán az egyik legszebb a mostani: a 6.a osztály elhatározásával indult egy olyan akció, ami iskolai szintűvé nőtte ki magát és egészen Komlóig jutott. A minden évben sok gyerek karácsonyát szebbé varázsoló Angyalbatyu gyűjtésen túl s
December 22-én, a 9.f osztály lelkes közreműködésével készült el a Székesegyház karácsonyfája. A díszítés jó hangulatban, ügyes csapatmunkával valósult meg. A szép díszeket a képzőművészeti tagozat tanulóinak köszönhetjük.
Égi Édesanyánk, Mária PEM egyfordulós hittan projektverseny – eredményhirdetés A Szent Mór Iskolaközpont októberben, Mária hónapjában hittan projektversenyt hirdetett az egyházmegye 7-8. osztályos hittanosai részére. A verseny témája Szűz Mária volt. A versenyzőknek egy Máriával kapcs
2021. november 27-én gondos előkészületek után, biztonsági intézkedések közepette megtartottuk végzőseink számára a szalagavató ünnepélyt. „A szalaggal össze tudsz kötni dolgokat, tárgyakat. Ez a szalag, rajta a címerünkkel, Téged jelképesen alma materedhez, a Szent Mórhoz köt. A szal
Mohácsi történelmi kiránduláson vettek részt a hetedik évfolyam tagjai november 26-án. Az első programelem a Mohácsi Nemzeti Emlékhely meglátogatása volt, ahol először egy filmet néztünk meg a csata előtti, alatti és utáni történésekről, majd a kiállítást tekintettük meg, végül az egy
Az általános iskolai tanulóink művészettörténeti tanulmányi kiránduláson vettek részt. Kaposváron a Rippl-Rónai Emlékházat és Somogyváron a Szent László Nemzeti Emlékhelyet tekintették meg. Pál-Simon Kornélia művészettörténész-muzeológus vezetésével végigjártuk a Róma – villát,
Iskolánk november elejétől folyamatosan szervez játékos, élményközpontú előkészítő foglalkozásokat a középiskolába továbbtanuló diákok számára. A Szent Mór Gimnázium pedagógusai válogatott feladatokkal készülnek, hogy kóstolót nyújtsanak a természettudományos, humán, idegen nyelvi, hi
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Bővebben itt.