,,Az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahol született.” Tamási Áron szavai ezek, melyek most, az emlékév kapcsán, mikor születésének 125. évfordulóját ünnepeljük, és számos program idézi meg a magyar irodalom klasszikusát, különösen fölerősödnek. A programok egyike volt a középisk
A 7. b és 7. c osztály a Határtalanul! pályázat keretében négynapos erdélyi tanulmányi kirándulásra készül május végén. Az előkészítő szakaszt diákok értékelték. „Az elmúlt hetek a felkészülésről szóltak. Több tantárgyból felelevenítettük a korábbi ismereteinket, de új dolgokat is hal
Az idei tanévben június 4-hez képest néhány nappal korábban emlékeztünk meg a magyarság összetartozásáról. A témanap előre hozását a 7. évfolyam (a, b, c) számára a Határtalanul! pályázatok keretében megvalósuló felvidéki és erdélyi tanulmányutak közelgő időpontjai indokolták. A téman
Felsőseink osztottak, szoroztak és számításaiknak köszönhetően a megyei fordulóig száguldottak a matekÁsz versenyen, ahol csodálatos eredményeket értek el. Íme: Könyves Katinka 5.b – 2. helyezés Gerencsér Botond 5.b – 3. helyezés Felkészítő tanáruk: Molnár Vince M
A Zsolnay Kulturális Negyed adott otthont a versenynek. A Pirogránit udvaron gyülekeztünk. Életkortól függően Koala, Medvebocs, Kismedve, Nagymedve és Jegesmedve kategóriában lehetett nevezni, mi (5-6. osztály) Medvebocsok voltunk. A szervezők hűtőmágnessel, süteménnyel és csokival ke
„Én hiába szeretem a szobám csendjében az utcagyereket! Nem arra van szüksége, hogy könnyes, szende szemembe nézzen, hanem hogy legyen kenyér az asztalán, fedél a feje fölött, étel a tányérján, ceruza a kezében, takaró az ágyán, kapjon jó szót, simogatást.” (Böjte Csaba testvér OFM) A
A budapesti Wigner Fizikai Kutatóközpontban jártunk a „Kutató leszek egy napra!” rendezvényen. 16. alkalommal rendezték meg a középiskolás diákok számára szervezett Nemzetközi Részecskefizikai Diákműhelyt. Az esemény házigazdái a Nemzetközi Részecskefizikai Ismeretterjeszt
A 2. Nemzetközi „Zongoramesék” online Zongoraversenyen , Bókai Boróka ARANY minősítést kapott az 1. korcsoportban. Vági Zsófia EZÜST minősítést nyert a 2.korcsoportban. Felkészítő tanáruk Forgóné Villányi Krisztina Szeretettel gratulálunk! Bókai Boróka versenydarabja: ht
2022. március 28-án különleges eseménynek adott helyet iskolánk. Szent Mór Iskolaközpont vendége volt a Kossuth- és Liszt-díjas, nemzetközi hírű Muzsikás együttes! „Rendhagyó énekóra” programjuk kapcsán látogattak el hozzánk, iskolánk Koncerttermében tanárok, diákok számára négy előad
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Bővebben itt.