Kibújás vagy bebújás? Erre a kérdésre keresték a választ óvodásaink, kedvenc plüssmackóik társaságában. Velük tornáztak, táncoltak, mondókáztak, énekeltek, róluk készítettek kreatív festményeket, bábokat, gyurmafigurákat, sőt még illatos, omlós kekszként is megformázták az időjós négy
„Ha ajándékot adsz, add a szíveddel!” Intézményünk ebben az évben is csatlakozott a Katolikus Karitász „Angyalbatyu” elnevezésű kezdeményezéséhez. Hálásan köszönjük a sok- sok csomagot, mellyel rászoruló gyerekek arcára igyekszünk mosolyt csalni az ünnepek alatt. Az adományozás, önzet
„Luca, Luca ma vagyon, elcsúszkáltam a fagyon. Azért jöttem nálatok, pár koronát adjatok!” December 13-án, pénteken a Luca napi népszokásokat elevenítették fel a Szent Mór Iskolaközpont diákjai óvodánk aulájában. Hoztak hozzánk jókedvet, vidámságot és mindenből a legtöbbet, legjobbat
„A szeretet ünnepére készül minden lélek, Három gyertya lángja fénylik, s hálatelt az ének.” Már a harmadik gyertyagyújtást köszöntöttük óvodánk közösségével, zenész szülők nagyszerű hangszeres játékával, közös énekléssel. Az ünnepi hangulat meghittsége Napocska kiscsoportosaink csodá
Meghívást kaptak óvodásaink Tóbiás királytól, egyenesen Dínom-dánom országból, hogy nézzenek be hozzá hol él, kikkel osztja meg palotáját és életét. Középső és nagycsoportosaink örömmel tettek eleget az invitálásnak és izgatottan indultak az iskolaközpontba. A színvonalas előadást csi
„Gyertek, gyertek, gyújtsunk fényt, pici gyertyalángot, várjuk együtt örömmel, az eljövő karácsonyt!” Közös készülődésre, adventi koszorú készítésre hívtuk a családokat pénteken. A gyerekek lelkesen segítettek szüleiknek, élvezték a munkát, az együtt töltött időt. A Művészeti Iskola t
Kedves Szülők! Az alábbi két nyilatkozat kitöltésével, benyújtásával igényélhetik adott intézmény szerinti (óvodai, iskolai) ingyenes vagy kedvezményes étkeztetést gyermekeik számára. Nyilatkozat – ISKOLA Nyilatkozat – ÓVODA
Óvodánkban, november 11-én Szent Mártonra emlékeztünk, akinek különleges élete, jócselekedetei példát mutatnak a legkisebbeknek. Délelőtt a Nap csoportosok előadásában életre kelt a legenda. Vörösköpenyes katonák érkeztek az aulába, köztük Márton, aki önzetlen szeretettel osztotta szé
Óvodánkban október első hetében ünnepeltük Assisi Szent Ferenc emléknapját és az állatok világnapját. Sok változatos, érdekes programot szerveztünk, melyek közös célja a cseperedő gyermekek érzékenyítése, felkészítése arra, hogyan óvhatják meg teremtett világunk szépségeit és élőlénye
A Szent Mór Iskolaközpont pályázatot hirdet pedagógiai asszisztens – óvodatitkár munkakör betöltésére. Jogviszony időtartama: határozatlan idejű jogviszony Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő A munkavégzés helye: Szent Mór Iskolaközpont Szent Mór Katolikus Tagóvodája Pécs,
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Bővebben itt.