2022. november 26-án megtartottuk végzőseink számára a szalagavató ünnepélyt. A méltóságteljes bevonulás után az igazgató asszony köszöntötte végzőseinket. Szavai elgondolkodtatták a diákokat, nemcsak a 12.-eseket, közben biztattak is: „Vajon készen állsz-e az Életre? Ha: – célt
Nagy öröm számunkra, hogy az Euroexam International Vizsgaközpont angol és német nyelvtanárok, valamint intézményvezetők számára szervezett szakmai találkozót iskolánkban, melynek keretein belül hivatalosan is partneri kapcsolatba lépett egymással a két intézmény. Ezt követően iskolán
Négy héttel karácsony előtt kezdetét veszi az év legszebb időszaka, a várakozással teli advent. Óvodánk közössége az aulában gyűlt össze az ünnepre, ahol dr. Kajtár Edvárd atya gyújtotta meg az első gyertyákat a csoportok koszorúin és a nagy közös koszorún. Napjaink rohanó világában k
A Rév Lívia V. Dél-Dunántúli Regionális Zongoraversenyen Bókai Boróka 2.helyezést ért el az 1/A. korcsoportban. Felkészítő tanára Forgóné Villányi Krisztina. Szeretettel gratulálunk!
A PTE-BTK Klasszikus Irodalomtörténeti és Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék és a PTE Babits Mihály Gimnázium közösen megrendezett regionális kortárs irodalmi versenyén iskolánk csapata az induló tizenhat csapatból bejutott a döntős hatosba. A szóbeli döntőnek november 25-én a P
November 25-én került sor a nyelvi előkészítő foglalkozásra, ami elsősorban azt a célt szolgálta, hogy leendő diákjaink betekintést nyerjenek a nyelvoktatásba, megismerjék a leendő tanárokat, diákokat és beleszagolhassanak a „szent móros” családi légkörbe. Az angol és német orientáció
október 27-én a Szent Mór Iskolaközpont 7. évfolyama tanulmányi kiránduláson vett részt, melynek keretében Szigetvárra látogattak, ahol először a Török házat, majd a Zrínyi várat tekintették meg, hogy közelebb kerüljenek a török kultúrához és a 150 éves megszállás időszakához. A várvé
Október 25-én, kedden ünnepeltük iskolánk névadójának, Szent Mórnak az ünnepét. Diákjaink számára évfolyamonként különböző programot állítottunk össze. Közös pont volt a népdaléneklési bemutató, amelyen minden felsős diák részt vett. Az osztályok népdalcsokorral készültek és ezeket ad
2022.október 25-én, Szent Mór napon rendeztük iskolánkban a felső tagozatos diákok számára a magyar népdal ünnepét. Az osztályok népdalcsokrokkal készültek. A közösségi ének mellett csengő hangú szólistákat, csoportokat is hallhattunk. Vajda István 10.g és testvére Vajda Bercel 8.b os
Szerdán, október 26-án a hatodik órában különleges programra hívtuk a Szent Mór nyolcadikosait. Azoknak, akik itt szeretnének maradni a gimnáziumban, kerekasztal-beszélgetést szerveztünk a gimnazistákkal, hogy személyesen is tudjanak érdeklődni, kérdéseket feltenni, „titkokat megtudni
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Bővebben itt.