A PTE-BTK Klasszikus Irodalomtörténeti és Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék és a PTE Babits Mihály Gimnázium közösen megrendezett regionális kortárs irodalmi versenyén iskolánk csapata az induló tizenhat csapatból bejutott a döntős hatosba. A szóbeli döntőnek november 25-én a P
November 25-én került sor a nyelvi előkészítő foglalkozásra, ami elsősorban azt a célt szolgálta, hogy leendő diákjaink betekintést nyerjenek a nyelvoktatásba, megismerjék a leendő tanárokat, diákokat és beleszagolhassanak a „szent móros” családi légkörbe. Az angol és német orientáció
október 27-én a Szent Mór Iskolaközpont 7. évfolyama tanulmányi kiránduláson vett részt, melynek keretében Szigetvárra látogattak, ahol először a Török házat, majd a Zrínyi várat tekintették meg, hogy közelebb kerüljenek a török kultúrához és a 150 éves megszállás időszakához. A várvé
Október 25-én, kedden ünnepeltük iskolánk névadójának, Szent Mórnak az ünnepét. Diákjaink számára évfolyamonként különböző programot állítottunk össze. Közös pont volt a népdaléneklési bemutató, amelyen minden felsős diák részt vett. Az osztályok népdalcsokorral készültek és ezeket ad
2022.október 25-én, Szent Mór napon rendeztük iskolánkban a felső tagozatos diákok számára a magyar népdal ünnepét. Az osztályok népdalcsokrokkal készültek. A közösségi ének mellett csengő hangú szólistákat, csoportokat is hallhattunk. Vajda István 10.g és testvére Vajda Bercel 8.b os
Szerdán, október 26-án a hatodik órában különleges programra hívtuk a Szent Mór nyolcadikosait. Azoknak, akik itt szeretnének maradni a gimnáziumban, kerekasztal-beszélgetést szerveztünk a gimnazistákkal, hogy személyesen is tudjanak érdeklődni, kérdéseket feltenni, „titkokat megtudni
Október 20-án tartottuk a hagyományos „Élő könyvtár” pályaorientációs programunkat a 11-12-es diákjainknak. 17 foglalkozás képviselőjét „kölcsönözhették” ki a tanulók egy-egy fél órára, „belelapozva” kérdéseikkel a szakma és a lehetséges életutak tudnivalóiba. Volt mechatronikai mérnö
2022. 10. 21-én Iskolánk gimnáziumi előkészítő alkalmat tartott azon nyolcadikos tanulóknak, akik jövőre a természettudományos orientációra szeretnének jelentkezni hozzánk. Az adott nap délutánján az érdeklődő diákok végigjárhatták intézményünk fizika, biológia, földrajz és kémia term
Idén is arra hívtuk az alsó tagozatos diákokat és pedagógusokat, hogy 2022. október 18-án, 8.00 órától imádkozzuk közösen a rózsafüzért a kápolnában. A 2005-ben indult kezdeményezés szerint világszerte a gyermekek fél órán át imádkoznak a békéért, a családi élet szentségéért, valamint
A 2022. október 15-én megrendezésre került ritmikus gimnasztika Magyar Kupa országos versenyen együttes kéziszer karikacsapatban Makkos Eszter 4.a. és Mandel Eszter 5.a. osztályos tanulók gyermek kategóriában 5. helyezést és kombinált csapatversenyben 3. helyezést értek el. Gratulálun
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Bővebben itt.