December 1-én rendezte meg Szekszárdon a Szent József Katolikus Iskola „Az Emberfia közelít” címmel a hagyományos adventi versmondó versenyét. Két tanuló képviselte iskolánkat: Erőss Bíborka és Pallos Panna. Mindketten a 4.b osztály tanulói. A verseny előtt rövid zenés köszöntővel fog
Az új egyházi év kezdetén adventi gyertyagyújtásra gyülekeztek kicsinyeink a Hunyadi úti kápolnában. Reggel a szokott időben az alsó tagozatosok vettek részt a 4.a) által vezetett imádságos – énekes eseményen. Itt elhangzott az ünnep lényege, az ehhez kapcsolódó gondolatok és im
Iskolánk énekkarai 12. alkalommal sorakoztak föl a Pálos-Lyceum templomban, hogy kórusművek megszólaltatásával emlékezzenek meg Szent Cecília, az egyházi zene védőszentjéről. A hagyományoknak megfelelően közös énekkel indult az esemény a szülőkkel, vendégekkel zsúfolásig megtöltött t
Iskolánk névadója; Pécs első magyar, szentéletű püspökének ünnepén méltó megemlékezéseket, eseményeket rendeztünk minden korosztály számára. Nem beszélve arról a csodáról, hogy vadonatúj sportcsarnokunk ünnepélyes felavatása és átadása is ezen a napon került sorra. Október 25-én regg
Iskolánkban nagy hagyománya van az Aradi vértanúk megünneplésének. Kápolnai ima keretében emlékezünk meg a 13 hős tábornokról, akik életüket adták szabadságunkért. Megdöbbentően szép utolsó szavaikat a Magyar Tudat Nemzeti Hírportálról másoltuk ide azért, mert az alsósok ünnepélyén ez
Igazán szeretni azt tudjuk, akit jól ismerünk, vele élményszerű kapcsolatba kerülünk. Ezt érezhetjük hazánk történelmi személyiségeivel és hitünk meghatározó alakjaival is, ha valahogy sikerül hozzájuk közelíteni. A 4.b) osztály ezért utazott szeptember 28-án Budapestre, hogy történel
Hunyadi úti kápolnánk a Szent Kereszt tiszteletére került felszentelésre, ezért a búcsúmise egyben iskolánk már elhunyt dolgozóiért tartott emlékmise is, melyet idén szeptember 20-án, pénteken celebrált Péter atya, iskolánk püspöki biztosa. Homiliájában arról beszélt, hogy a botrányos
– A tegnapi évnyitón az elsőseink részére elhangzott, hogy most sok olyasmi következik, amely életetekben először történik. Ha belegondolunk, mindannyiunk mindegyik perce először – és visszahozhatatlanul – történik. Lehet élni a lehetőségekkel és ezt a percet jól áté
Veni Sancte Spiritus – Jöjj Szentlélek! Szeptember 2-án, vasárnap délelőtt dr. Udvardy György megyéspüspök úr vezette be új elsőseinket a Székesegyházba, hogy együtt ünnepeljük az évkezdést. Az ünnepélyes szentmisére zsúfolásig megtöltötte a templomot a sok-sok diák, tanár, szülő, ven
Tisztelt Szülők, kedves Tanítványaink! A Szent Mór Iskolaközpont tanévkezdését megelőzően néhány aktuális információt kívánunk megosztani a gördülékenyebb – és tervezhetőbb iskolakezdéshez: az első tanítási napon az alsós évfolyamoknak 4 osztályfőnöki órájuk lesz, 5.-12. évfolyamokon
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Bővebben itt.