Harmadikosaink várva várt nagy ünnepe az Eucharisztiával való első személyes találkozás, az elsőáldozás. Valójában kicsi koruk óta készülnek rá, amikor megtanulnak imádkozni, és megértik a liturgia eseményeit, mondanivalóit. Mindnyájan nagyon komoly lelkiismeretvizsgálat után elvégezt
2019. május 3-án került sor 3 gimnáziumi osztályunk ballagására. A tarisznyával és virággal felfegyverkezett menet a Papnövelde utcai épületből a kisebbek díszsorfala között vonult át a székesegyházba. Közben ballagási énekeket daloltak, menet közben dobos felvezető adta a tempót és a
Az alsósok örömteli ünnepen vehettek részt 2019. április 3-án, amikor három társuk a keresztség szentségében részesülhetett. A katekumenek (Orosz Odett, Kósik Noel, Varró Márk) hosszú előkészítő szakasz zárásaként kaphatták meg a szentmisét celebráló Péter atyától a keresztséget. Szül
Nagyböjti lelkinapunkat március 29-én tartottuk. 1 – 9. évfolyamig közös misén vettünk részt a Székesegyházban, melyet iskolánk püspöki biztosa, Lápossy Péter atya celebrált. Elmondta, hogy mennyire különleges ez a szentmise, ahol 4 szentség is előtérbe kerül: Keresztelésre kész
A hallgatók szolgálatában – Új terekkel bővült a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola (Pécsi Egyházmegye) – 2019. február 22-én mi is ott voltunk a Hittudományi Főiskolán újonnan elkészült szabaduló szobában. Egy ünnepség keretében vettünk részt ezen az alkalmon. A program nagyo
A Gyertyaszentelő Boldogasszony óta tartó idei, viszonylag hosszú farsangidőszak a „húshagyó keddel” lezárult. Március 6-án – hamvazószerdán – kezdődik az egyházi év hosszú bűnbánati szakasza, a nagyböjt. Hagyományainkhoz híven most is közös ünnepi szentmisét t
Kedd reggel, a közös, kápolnai hálaadási percek végeztével a pécsi Szent Mór Iskolaközpont gimnáziumi közössége előtt köszöntük meg Papp Luca Annának (11. osztály) segítőkész, lelkes és példaértékű önkéntes munkáját. A 16 éves Luca túl az 50 órás iskolai közösségi szolgálaton, heti re
Az Eucharisztia maga az Oltáriszentség, Jézus minden szentmisén jelen lévő teste és vére az átváltoztatott ostyában és borban. Számtalan szentségi ének szól erről, melyek közül a legszebbnek mondható az Éneklő Egyház gyűjtemény 163. számú dala; az „Itt jelen vagyon”. Kovács Szilárd Fe
A Hunyadi úti kisiskolások az 5.b osztály ajándékaként előadott mesejáték megtekintésével kezdték az ünneplést. Az Abainé Dévényi Zsuzsanna osztályfőnök által felkészített csapat szép hátterekkel és ötletes jelmezekkel, kedvesen és vidáman adta elő a mesét, melyet a közönség óriási t
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Bővebben itt.