Hagyományainkhoz ragaszkodva évente megrendezzük a magyar költészet ünnepét. Idén erre május 2-án került sor. A felső tagozat négy évfolyamából összesen 27 tanuló vállalta a megmérettetést és örvendeztette meg a hallgatóságot a magyar líra régebbi és újabb alkotásaival. A produkciókat
Gál-Kézi Anna Róza, iskolánk 5.a osztályos tanulója a Titkot rejt az erdő című országos meseíró pályázaton 3. helyezést ért el. Kezében azt a könyvet tartja, amelyben az őzlábgombáról szóló meséje nyomtatásban is megjelent. Gratulálunk, büszkék vagyunk Rád!
Kedves Szülők és Diákok! Szeretnénk megosztani Veletek a Hebe Kft. aktuális, egyben különleges adventi és karácsonyi alkalomból meghirdetett országos levelezőversenyeit! Részletek alább: Christmas is All Around angol nyelvi egyfordulós projektverseny A hagyományokhoz híven a HEBE Kft.
Gál-Kézi Anna Róza 5.a osztályos tanuló, a „Titkot rejt az erdő” c. országos irodalmi pályázaton „A nagy őzlábgomba” című meséjével 3. helyezést ért el. A díjátadóra a Vajdahunyad várában került sor, ahol igen színvonalas műsorral köszöntötték a díjazottakat, t
Kedden, október 10-én került megrendezésre immár 15. alkalommal a Fekete István Nyomában természetismereti, életrajzi terepi akadályverseny. A verseny rajtja a Tormás és Szágy közötti országútról leágazó, Nagymátéra vezető erdőgazdasági aszfaltút mentén található Alsókövesden volt 9:0
2022. december 6-án iskolánk, a pandémia miatt több év kihagyás után, végre újra személyesen adhatott otthont hagyományos hittanos vetélkedőjének. A verseny két fordulóból állt: az első fordulóban egy feladatlapot töltöttek ki a versenyzők, majd a legügyesebben kitöltő 9 csapat vehete
A Rév Lívia V. Dél-Dunántúli Regionális Zongoraversenyen Bókai Boróka 2.helyezést ért el az 1/A. korcsoportban. Felkészítő tanára Forgóné Villányi Krisztina. Szeretettel gratulálunk!
A PTE-BTK Klasszikus Irodalomtörténeti és Összehasonlító Irodalomtudományi Tanszék és a PTE Babits Mihály Gimnázium közösen megrendezett regionális kortárs irodalmi versenyén iskolánk csapata az induló tizenhat csapatból bejutott a döntős hatosba. A szóbeli döntőnek november 25-én a P
A 2022. október 15-én megrendezésre került ritmikus gimnasztika Magyar Kupa országos versenyen együttes kéziszer karikacsapatban Makkos Eszter 4.a. és Mandel Eszter 5.a. osztályos tanulók gyermek kategóriában 5. helyezést és kombinált csapatversenyben 3. helyezést értek el. Gratulálun
Eördögh-Pallos Bóra, 5. b osztályos diákunk részt vett a pécsi Csorba Győző Könyvtár gyermekrészlegének olvasási kihívásán (Körbirodalmi Lépegető), melynek során 2021 novembere óta összesen 56 könyvet, 12 878 oldalt olvasott el, elnyerve így a győzteseknek járó Könyvmágus címet. Ezúto
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Bővebben itt.