Országos döntőre készülve Az előző tanév kiemelkedő szereplését követően újra nekivágtunk a IV. korcsoportos labdarúgás vármegyei küzdelmeinek. Bár a korábbi „aranygeneráció” tagjaiból többek már nem szerepelhettek az idei együttesben, az újonnan beépülő hetedik évfolyamos
„Ballag már a vén diák…„ Április 30-án egy korszak lezárult és egy új fejezet kezdődött végzős tanulóink életében. Bízunk benne, hogy az érettségi első etapján túl még bírjátok erővel és kitartással. Sok sikert a folytatáshoz, a szép záráshoz! Köszönjük minden közreműködő
MTA Alumni Nap 2025 03.21. Péntek 10h-14h A fent megjelölt napról készült beszámoló IDE kattintva olvasható! Az előadókkal készített beszélgetések: VIDEÓ Szent Mór Iskolaközpont Pécs
Szombat délután nyárias melegben indult kirándulni kis csapatunk Mecsekszentkútról. Felkapaszkodtunk a „Szent-kút” forráshoz, mely a korábbi évekkel ellentétben szépen csordogál. Ezután Remeterét és a Sós-hegyi kilátó következett. Majd felmásztunk a szeles János-kilátóba,
A biológia iránt érdeklődő diákok mozgalmas évet tudhatnak maguk mögött. Az első versenyük novemberben a biológia OKTV volt, ahol Ember Lola (12G), Kátai Márton (12F), Diószegi Daniella, Halmosi András, Kovács Dalma és Mellár Kornélia (11F) indultak. Sajnos a második fordulóba tovább
Vízrakéta kilövő verseny A 7.a osztályos fiúkkal vízrakétákat készítettünk az alábbiak szerint: Végy egy 1,5 literes PET palackot, a szájába szorosan illeszkedő parafadugót, egy labda tűszelepet, egy kerékpárpumpát, kartondobozt, pillanatragasztót, transzparens semleges szilikonragasz
A Szent Mór Iskolaközpont Gimnáziumába jelentkezett tanulók egyeztetett felvételi jegyzékét – intézményünk által meghirdetett orientációnként – az alábbi linken érhetik el: KATTINTSON IDE a felvételi jegyzék megnyitásához. Gratulálunk a felvételt nyert tanulóknak!
Köszönetnyilvánítás a 24 órás sportnapunkért 2025-ben is sikerrel zárult 24 órás sportnapunk Szeretnénk kifejezni hálánk és köszönetünk mindenkinek, aki hozzátett a számunkra oly fontos hagyomány továbbéléséhez, a programok sikeres megszervezéséhez és lebonyolításukhoz! Galéria az als
Ismét sikeresen szerepelt iskolánk a Mezei Futóbajnokság Diákolimpia különböző fordulóiban. A városi bajnokságon még csak az általános iskolások vehettek részt. 8 csapatunkból 4-nek (3-4. osztályos lányok és fiúk, valamint a 7-8. osztályos lányok és fiúk) sikerült dobogóra állnia, s e
A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk. Amennyiben folytatod a böngészést úgy tekintjük, hogy nincs kifogásod a weboldalról érkező cookie-k ellen. Bővebben itt.